Országos Kéktúra pecsételőhelyek

helyszínek
Országos Kéktúra mozgalom rövidítése: okt
Az Országos Kéktúra (OKT) mindenkori kezelője és kiírója a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ).
Az Országos Kéktúra célja, hogy a jelvényszerző túra résztvevői a rendszeres természetjárás során megismerjék hazánk természeti szépségeit, tájait, lakóinak életét, országunk történelmét, kulturális kincseit.
Az Országos Kéktúra útvonala azon kék sáv jelzésű turistaút, amely a Vas megyei Írott-kőtől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig vezet. Hossza közel 1170 km.
A tényleges túratáv, valamint a nyomvonal időnként elkerülhetetlen módosítások miatt változhat. Az új nyomvonal kijelölése vagy a nyomvonal megváltoztatása minde...n esetben a Magyar Természetjáró Szövetség joga és feladata.
Az útvonalon pecsétekkel ellátott ellenőrzőpontok találhatóak, amelyeknél az „Országos Kéktúra útvonalvázlat és igazolófüzet" című kiadvány megfelelő helyére kell pecsételni. A mindenkoron aktuális útvonal itt található.
Az Országos Kéktúra teljesítése csak gyalogosan, hatéves kortól, tetszőleges irányban haladva, tetszőleges hosszúságú szakaszokra bontva elfogadott. A teljesítés időtartama nincs korlátozva. Az útvonal egyéni és csoportos bejárása is megengedett, de csak egyénhez köthető egy teljesítés.
Az Országos Kéktúra végigjárását a Magyar Természetjáró Szövetség által kiadott eredeti igazolófüzet összes üres négyzetébe történő bélyegzéssel és dátumozással kell igazolni. Minden nevesített négyzetbe a megfelelő, ugyancsak névvel és egyedi grafikával ellátott bélyegzőlenyomatot kell elhelyezni. A Kéktúra folyamatos bejárása nem előírás, azt mindenki saját időbeosztásához szabva tetszőlegesen szakaszolhatja. A lényeg, hogy a kezdő és a végpont egy-egy bélyegzőhely legyen. Ilyenkor fontos, hogy adott bélyegzőlenyomatnál a túra megszakításakor és az ott történő újrakezdésekor is dátumozni kell. A túra megszakításának az számít, ha az utat több mint egy nap kihagyás után folytatod.
A bélyegzők helyének pontos leírása, a füzet beszerezéséről és áráról további infók pedig a kektura.hu oldalon találhatók.
A túra teljes távjának bejárása után a füzetet a Magyar Természetjáró Szövetség központjába kell eljuttatni, ahol a teljesítést ellenőrzik, dokumentálják.
A sikeres teljesítők az OKT egyedi sorszámozott jelvényét térítésmentesen kapják. Mindez a teljesítés számától független, azaz minden egyes teljesítés után ingyenes a jogosan megszerzett sorszámozott jelvény. A gomblyukjelvényt, amely azonos grafikájú, de kisebb és nem sorszámozott, a teljesítők csak egy alkalommal igényelhetik, szintén térítésmentesen. A jelvényeket az MTSZ központja adja ki, a teljesítőkről nyilvántartást vezet, illetve honlapján az ahhoz hozzájárulók nevét közzé teszi. Gondoskodik továbbá a Kéktúra jelvény és az igazoló oklevél átadásáról, a füzetet pedig visszajuttatja a tulajdonosának.


Országos Kéktúra igazolópontok, pecsételőhelyek megtekintése a geojson.io-n
Országos Kéktúra igazolópontok, pecsételőhelyek, gpx letöltés
Országos Kéktúra mozgalom nyomvonala, gpx letöltés
Országos Kéktúra mozgalom útvonalváltozásai
A névre, vagy az azonosítóra kattintva a bélyegző oldalára jutsz, míg a felhasználó nevére, vagy a dátumra kattintva a túrázó mozgalomhoz tartozó logjait olvashatod el.
azonosító név fényképek túrázó dátum
OKTPH_01_DDKPH_01_1 Írott-kő 5 Rogerius85 2024-03-16
OKTPH_01_DDKPH_01_2 Írott-kő 6 Rogerius85 2024-03-16
OKTPH_02 Hét-forrás 3 Rogerius85 2024-03-16
OKTPH_03_1 Kőszeg 3 Rogerius85 2024-03-16
OKTPH_03_2 Kőszeg 0 immanuel 2024-03-15
OKTPH_04 Tömörd 6 regnisalram 2024-03-16
OKTPH_05 Ablánci malom 7 regnisalram 2024-03-16
egyedi Szeleste (régi bélyegző) 2 Weineltrita 2024-02-03
egyedi Szeleste (Arborétum) 2 Riel-chan 2024-03-02
OKTPH_06 Szeleste 2 R.Guszty 2024-03-23
OKTPH_07_1 Bögöt 3 R.Guszty 2024-03-23
OKTPH_07_2 Bögöt 3 jakoa 2024-03-20
egyedi Csénye (Sasfészek Söröző) 1 Pilinszky 2024-02-10
OKTPH_08 Csényeújmajor 6 R.Guszty 2024-03-23
egyedi Sárvár (Nádasdy-vár) 1 Pilinszky 2024-03-09
OKTPH_09 Sárvár 3 tbzsuzsi 2024-03-26
OKTPH_10_1 Gérce 3 tbzsuzsi 2024-03-26
OKTPH_10_2 Gérce 2 Pinyo70 2024-03-09
OKTPH_11 Rózsáskerti erdészház 4 alelevente 2024-02-18
OKTPH_12 Hidegkúti vadászház 3 jakoa 2024-02-18
egyedi Káld (Farkas-erdő) 3 Pilinszky 2024-02-24
OKTPH_13_1 Káld 2 agiheged 2024-03-08
OKTPH_13_2 Káld 3 vajko1970 2024-03-22
OKTPH_14 Hosszúpereszteg 2 vajko1970 2024-03-22
OKTPH_15 Szajki erdészház 2 vajko1970 2024-03-22
OKTPH_16 Ötvös 2 Pilinszky 2024-03-23
OKTPH_17 Kisvásárhely 2 vajko1970 2024-03-23
egyedi Sümeg (Vártúrák) 2 Weineltrita 2024-03-23
OKTPH_18 Sümeg 3 Pilinszky 2024-03-23
OKTPH_19 Sarvaly erdészház 2 vajko1970 2024-03-21
egyedi Zalaszántó (Sztúpa és Kéktúra) 4 Nagy Tímea 2024-03-14
OKTPH_20_1 Zalaszántó 3 Kiss Katalin 2024-03-18
OKTPH_20_2 Zalaszántó 3 Majmócik 2024-03-21
OKTPH_21_1 Rezi 1 Majmócik 2024-03-21
OKTPH_21_2 Rezi 3 Majmócik 2024-03-21
OKTPH_22_1 Gyöngyösi csárda 3 Majmócik 2024-03-21
OKTPH_23 Hévíz 4 Majmócik 2024-03-21
OKTPH_24 Keszthely 2 Trischler Veronika 2024-03-21
OKTPH_25 Vállus 2 Trischler Veronika 2024-03-21
egyedi Lesenceistvánd (régi bélyegző) 1 pelcz.eniko 2024-03-15
egyedi Lesenceistvánd 1 Trischler Veronika 2024-03-21
OKTPH_26_1 Lesenceistvánd 2 Trischler Veronika 2024-03-21
OKTPH_26_2 Lesenceistvánd 2 Trischler Veronika 2024-03-21
egyedi Tapolca (régi bélyegző) 2 bigboszi 2024-03-17
OKTPH_27 Tapolca 2 Trischler Veronika 2024-03-21
OKTPH_28 Szent György-hegy 3 bigboszi 2024-03-17
egyedi Szigliget (Vártúrák) 2 Emil82 2024-03-15
OKTPH_29_1 Szigliget 2 pelcz.eniko 2024-03-16
OKTPH_29_2 Szigliget 2 pelcz.eniko 2024-03-16
OKTPH_29_3 Szigliget 2 bigboszi 2024-03-17
OKTPH_30 Badacsonytördemic 2 Kakukk 2024-03-26
OKTPH_31 Káptalantóti 3 Kakukk 2024-03-26
OKTPH_31_B Csobánc 4 Kakukk 2024-03-26
OKTPH_32 Szentbékkálla 4 Kakukk 2024-03-26
OKTPH_33 Balatonhenye 3 bigboszi 2024-03-16
OKTPH_34 Csicsói erdészház 2 bigboszi 2024-03-16
egyedi Nagyvázsony (Vártúrák) 6 SankaDanyi 2024-03-15
OKTPH_35_1 Nagyvázsony 2 ptomi 2024-03-09
OKTPH_35_2 Nagyvázsony 1 Kotán Zsófia 2024-03-17
OKTPH_36 Kab-hegy 2 Kotán Zsófia 2024-03-17
OKTPH_37 Úrkút 2 Kotán Zsófia 2024-03-17
OKTPH_38_1 Városlőd 2 VPeti 2024-03-22
OKTPH_38_2 Városlőd 2 VPeti 2024-03-22
OKTPH_39 Németbánya 3 VPeti 2024-03-22
egyedi Pápavár-alja (KDP bélyegző) 2 FarkasF 2024-03-02
egyedi Bakonybél (Szent Mauriciusz Monostor) 2 rudibácsi 2024-02-10
egyedi Bakonybél (Vadszőlő Szálló és Étterem) 3 FarkasF 2024-03-02
egyedi Bakonybél (Ösvénytaposó bélyegző) 3 rudibácsi 2024-02-10
OKTPH_40_1 Bakonybél 1 VPeti 2024-03-22
OKTPH_40_2 Bakonybél 1 VPeti 2024-03-22
OKTPH_41 Kőris-hegy 1 VPeti 2024-03-22
egyedi Szépalmapuszta 3 Mkatalin93 2024-03-17
OKTPH_42_2 Borzavár 1 VPeti 2024-03-22
OKTPH_42_3 Borzavár 1 Mkatalin93 2024-03-17
egyedi Zirc (KDP bélyegző) 3 rudibácsi 2024-02-10
egyedi Zirc (apátság) 1 veresrita 2024-03-17
OKTPH_43 Zirc 2 VPeti 2024-03-22
OKTPH_43_2 Zirc 1 Mkatalin93 2024-03-17
OKTPH_44 Bakonynána 4 Francin 2024-03-17
OKTPH_45_1 Jásd 4 iloidl 2024-03-16
OKTPH_45_2 Jásd 1 iloidl 2024-03-16
egyedi Tés (KDP bélyegző) 2 sincler 2024-03-15
egyedi Tés (Tési szélmalmok és Kéktúra) 3 speti2 2024-02-10
egyedi Csőszpuszta (Alba Regia Barlangkutató Állomás) 3 chIef 2024-03-02
OKTPH_46 Csőszpuszta 7 malvinka16 2024-03-16
egyedi Hamuház (KDP bélyegző) 2 Myhory 2024-03-16
egyedi Királyszállás 3 iloidl 2024-03-15
OKTPH_47_1 Kisgyón 2 Myhory 2024-03-16
OKTPH_47_2 Kisgyón 1 kisbe 2024-03-18
OKTPH_48 Bakonykúti 2 JVamosi 2024-03-23
egyedi Fehérvárcsurgó (KDP bélyegző) 2 iloidl 2024-03-14
OKTPH_49 Fehérvárcsurgó 2 JVamosi 2024-03-23
egyedi Fehérvárcsurgó (Fejér megye természetjárója) 1 Agi1 2024-01-29
egyedi Bodajk (Fejér megye természetjárója) 2 sky70 2024-03-23
OKTPH_50_A_1 Bodajk 2 JVamosi 2024-03-23
OKTPH_50_A_2 Bodajk 1 sky70 2024-03-23
OKTPH_50_A_3 Bodajk 2 sky70 2024-03-23
egyedi Csókakő (Fejér megye természetjárója) 2 Szape 2024-03-10
OKTPH_50_B Csókakő 2 chIef 2024-03-23
egyedi Gánt (Fejér megye természetjárója) 3 andrasbokon 2024-03-15
egyedi Gánt 1 rudibácsi 2024-01-20
OKTPH_51_1 Gánt 2 Mona525 2024-03-15
OKTPH_51_2 Gánt 1 chIef 2024-03-23
OKTPH_52 Mindszentpuszta 3 agiheged 2024-03-17
OKTPH_53 Kőhányás 3 agiheged 2024-03-17
egyedi Várgesztes 2 MayerMariann 2024-03-02
OKTPH_54_1 Várgesztes 2 krisz17krisz 2024-02-24
OKTPH_54_2 Várgesztes 2 Kriszti7 2024-03-23
OKTPH_55 Szárliget 3 agiheged 2024-03-16
OKTPH_56 Somlyóvár 3 prekli.evi@gmail.com 2024-03-23
OKTPH_57_1 Koldusszállás 1 mea2000 2024-03-24
OKTPH_57_2 Koldusszállás 1 mea2000 2024-03-24
OKTPH_58 Bánya-hegyi erdészház 2 Tomee88 2024-03-24
OKTPH_59 Gerecse üdülő 2 mea2000 2024-03-23
OKTPH_60_1 Pusztamarót 3 prekli.evi@gmail.com 2024-03-23
OKTPH_60_2 Pusztamarót 1 mea2000 2024-03-23
OKTPH_61_1 Péliföldszentkereszt 2 Bagee 2024-03-23
OKTPH_61_2 Péliföldszentkereszt 2 Tomee88 2024-03-23
egyedi Mogyorósbánya (Kakukk Söröző) 1 donjuan1984 2024-03-23
OKTPH_62 Mogyorósbánya 2 mea2000 2024-03-23
egyedi Tokodi pincék (régi bélyegző) 3 Fúró 2024-03-24
OKTPH_63_A Tokodi pincék 3 Fúró 2024-03-24
OKTPH_63_B Tokod 1 Fúró 2024-03-24
OKTPH_64 Dorog 3 Fúró 2024-03-24
egyedi Kesztölc (Pilisi vándorlás) 2 mea2000 2024-03-15
egyedi Kémény-szikla (Pilisi kilátások) 5 maria 2024-02-25
egyedi Kétágú-hegy (Pilisi kilátások) 4 TomiHUNpatriot 2023-11-26
OKTPH_65_1 Klastrompuszta 2 mea2000 2024-03-15
OKTPH_65_2 Klastrompuszta 2 Tóth Liliána 2024-03-16
egyedi Piliscsév (Pilisi vándorlás) 3 VPeti 2024-02-04
egyedi Legény-barlang 2 mea2000 2024-03-15
egyedi Dévényi Antal-kilátó (Pilisi kilátások) 3 mea2000 2024-03-15
egyedi Klotildliget (Pilisi vándorlás) 2 Ferencz Zsolt 2024-03-03
OKTPH_66 Piliscsaba 3 Ildo 2024-03-24
OKTPH_67_2 Zsíros-hegy 1 Ildo 2024-03-24
OKTPH_68_1 Hűvösvölgy 1 Ildo 2024-03-24
OKTPH_68_2 Hűvösvölgy 1 Ildo 2024-03-24
OKTPH_69_1 Hármashatár-hegy 1 SebestenyVerus 2024-03-23
OKTPH_69_3 Hármashatár-hegy 1 Szenty 2024-03-21
OKTPH_70 Virágos-nyereg 1 SebestenyVerus 2024-03-23
OKTPH_71 Rozália téglagyár 4 SebestenyVerus 2024-03-23
egyedi Nagy-Kevély (Pilisi kilátások) 3 Ferencz Zsolt 2024-03-15
OKTPH_72 Kevély- nyereg 3 Ferencz Zsolt 2024-03-15
egyedi Som-hegyi turistaház (Pilisi vándorlás) 4 Ferencz Zsolt 2024-03-15
OKTPH_73_1 Pilisszentkereszt 2 Sáriné Kerekes Veronika 2024-03-15
OKTPH_73_2 Pilisszentkereszt 2 Sáriné Kerekes Veronika 2024-03-15
egyedi Rezső-kilátó ("Jó kilátások!" Visegrádi-hegység) 3 Sáriné Kerekes Veronika 2024-03-15
egyedi Dobogókő (Báró Eötvös Loránd Menedékház, több bélyegző) 3 Ferencz Zsolt 2024-03-24
OKTPH_74 Dobogókő 2 Ferencz Zsolt 2024-03-24
OKTPH_75 Sikárosi erdészház 4 Sáriné Kerekes Veronika 2024-03-15
egyedi Pilisszentlászló (Hollókőtől Vörös-kőig) 3 nilatak1500 2024-03-15
OKTPH_76_1 Pilisszentlászló 1 Sáriné Kerekes Veronika 2024-03-15
OKTPH_76_2 Pilisszentlászló 2 Sáriné Kerekes Veronika 2024-03-15
OKTPH_77 Pap-réti erdészház 2 james 2024-03-15
egyedi Moli-pihenő ("Jó kilátások!" Visegrádi-hegység) 3 james 2024-03-15
OKTPH_78_1 Nagy-Villám 2 james 2024-03-15
OKTPH_78_2 Nagy-Villám 2 nilatak1500 2024-03-15
OKTPH_79 Visegrád 2 james 2024-03-15
OKTPH_80 Nagymaros 2 Riki 2024-03-24
egyedi Törökmező (kalandpark) 1 Tomee88 2024-03-19
OKTPH_81 Törökmező turistaház 2 Riki 2024-03-24
OKTPH_82 Kisinóci turistaház 3 csharkay 2024-03-24
OKTPH_83 Nagy-Hideg-hegy 7 csharkay 2024-03-24
OKTPH_84 Nógrád 4 csharkay 2024-03-24
OKTPH_85_2 Lokó-pihenő 4 S.Misi 2024-03-23
OKTPH_85_1 Magyarkút 4 S.Misi 2024-03-23
egyedi Katalinpuszta (Pest megye turistája 2.) 1 Nemi 2024-03-23
OKTPH_86_1 Katalinpuszta 2 Nemi 2024-03-23
OKTPH_86_2 Katalinpuszta 3 Nemi 2024-03-23
OKTPH_87_1 Ősagárd 2 Zoller79 2024-03-23
OKTPH_87_2 Ősagárd 3 Zoller79 2024-03-23
OKTPH_88 Felsőpetény 3 Nemi 2024-03-24
OKTPH_89_1 Alsópetény 3 Nemi 2024-03-24
OKTPH_89_2 Alsópetény 2 Feritas 2024-03-24
OKTPH_90_1 Romhány 4 Feritas 2024-03-24
OKTPH_90_2 Romhány 6 Nemi 2024-03-24
egyedi Kétbodony (Cserhát vendégház) 2 dzsoki89 2024-03-20
OKTPH_91 Kétbodony 3 Feritas 2024-03-24
OKTPH_92_1 Becske 3 Feritas 2024-03-24
OKTPH_92_3 Becske 3 vackor 2024-03-23
egyedi Szandaváralja (régi bélyegző) 1 dzsoki89 2024-03-21
OKTPH_93 Szandaváralja 2 vackor 2024-03-23
egyedi Terény (Orsós magnó múzeum) 1 dzsoki89 2024-03-21
egyedi Terény (Hunnia csipkemúzeum) 2 dzsoki89 2024-03-21
OKTPH_94_1 Cserhátsurány 3 dzsoki89 2024-03-21
OKTPH_95_1 Nógrádsipek 1 dzsoki89 2024-03-21
OKTPH_95_2 Nógrádsipek 2 dzsoki89 2024-03-21
egyedi Hollókő (Postamúzeum) 1 Dr. Zöldy Máté 2024-01-03
egyedi Hollókő (Fazekasház, több bélyegző) 4 Sáriné Kerekes Veronika 2024-03-03
egyedi Hollókő (vár) 2 Sáriné Kerekes Veronika 2024-03-03
OKTPH_96_2 Hollókő 3 pezsgo 2024-03-21
OKTPH_97 Bableves csárda 3 Zoé 2024-03-15
OKTPH_98_1 Nagybárkány 3 Rhei 2024-03-10
egyedi Mátraverebély - Szentkút (Zarándokház) 3 Mészárosné Àgi 2024-02-25
OKTPH_99_1 Mátraverebély 0 peterancsa1 2024-03-23
OKTPH_99_2 Mátraverebély 3 juditorosz 2024-03-17
egyedi Ágasvár turistaház (saját bélyegző) 1 peterancsa1 2024-03-23
OKTPH_100_1 Ágasvár turistaház 1 peterancsa1 2024-03-23
OKTPH_100_2 Ágasvár turistaház 5 kneszmsz 2024-03-23
OKTPH_101_1 Mátraszentistván 4 peterancsa1 2024-03-23
OKTPH_101_2 Mátraszentistván 4 kneszmsz 2024-03-23
egyedi Galyatető (Hunguest Hotel Galya - Országos Kéktúra) 1 JVamosi 2024-03-15
OKTPH_102_2 Galyatető 4 kneszmsz 2024-03-22
OKTPH_102_3 Galyatető 3 peterancsa1 2024-03-23
OKTPH_102_4 Galyatető 2 peterancsa1 2024-03-23
OKTPH_103 Vércverés 3 kneszmsz 2024-03-22
OKTPH_104_1 Vörösmarty fogadó 4 kneszmsz 2024-03-22
egyedi Mátraháza (Pagoda) 1 szecsor 2024-01-11
egyedi Mátraháza (Csülök-büfé) 1 kneszmsz 2024-03-22
egyedi Mátraháza (UHU Erdei büfé) 2 csilla190 2024-03-16
OKTPH_105_1 Mátraháza 2 kneszmsz 2024-03-22
OKTPH_105_2 Mátraháza 6 billyke 2024-03-09
egyedi Kékestető (Tető étterem) 2 billyke 2024-03-09
OKTPH_106_1 Kékestető 1 billyke 2024-03-09
OKTPH_106_2 Kékestető 4 JVamosi 2024-03-16
OKTPH_107 Hármashatár erdészház 4 tgt81 2024-03-16
egyedi Siroki vár 1 szatyi 2024-01-05
OKTPH_108_1 Sirok 4 tgt81 2024-03-16
OKTPH_108_2 Sirok 5 felBARack 2024-03-16
OKTPH_109 Rozsnakpuszta 2 felBARack 2024-03-16
OKTPH_110_1 Szarvaskő 3 krpatrik97 2024-03-17
OKTPH_110_2 Szarvaskő 3 teregudi 2024-03-23
OKTPH_111_1 Telekessy vendégház 3 teregudi 2024-03-23
OKTPH_111_2 Telekessy vendégház 3 jakoa 2023-11-12
egyedi Bélapátfalva (apátsági templom) 1 krpatrik97 2024-03-17
OKTPH_112_1 Bélapátfalva 4 striker11 2024-03-23
OKTPH_112_2 Bélapátfalva 3 Direwolf 2024-03-23
OKTPH_113 Cserepes-kői-barlang 4 Direwolf 2024-03-23
OKTPH_114_1 Bánkút 1 Lovas Erzsébet 2024-03-02
OKTPH_114_2 Bánkút 2 striker11 2024-03-23
egyedi Mályinka (Kohász út) 2 Peszter 2024-03-15
OKTPH_115 Mályinka 3 Bagee 2024-03-17
OKTPH_116_1 Uppony 3 Direwolf 2024-03-22
OKTPH_116_2 Uppony 2 Zsebilany 2024-03-23
egyedi Putnok (Gömöri Múzeum) 2 TomiHUNpatriot 2024-03-08
OKTPH_117 Putnok 5 Bapi1982 2024-03-24
OKTPH_118_1 Kelemér 3 Zsebilany 2024-03-24
OKTPH_118_2 Kelemér 0 Bapi1982 2024-03-24
OKTPH_118_3 Kelemér 1 Bagee 2024-03-16
OKTPH_119 Gömörszőlős 3 Zsebilany 2024-03-24
OKTPH_120 Zádorfalva 1 bandras 2024-03-23
egyedi Aggtelek (ANP - Baradla-barlang) 2 Bapi1982 2024-03-24
OKTPH_121_1 Aggtelek 5 Bagee 2024-03-18
OKTPH_121_2 Aggtelek 2 szecsor 2024-03-21
egyedi Baradla-barlang, Vörös-tói bejárat (ANP - Baradla-barlang) 2 Peszter 2024-03-17
OKTPH_122_1 Jósvafő 3 Mészárosné Àgi 2024-03-16
OKTPH_122_2 Jósvafő 6 Benjamin 2024-03-17
egyedi Szelcepuszta 4 Adamant69 2024-03-16
OKTPH_123 Derenk 4 Benjamin 2024-03-17
OKTPH_124 Szabó-pallag erdészház 3 Benjamin 2024-03-17
OKTPH_125 Bódvaszilas 4 Benjamin 2024-03-17
OKTPH_126 Bódvarákó 4 Benjamin 2024-03-16
egyedi Tornabarakony (Barakonyi Patakvölgy Egyesület) 4 TBbacsi 2024-03-15
OKTPH_127 Tornabarakony 4 Benjamin 2024-03-16
OKTPH_128_2 Rakacaszend 3 jbalesz 2024-03-20
egyedi Irota (Cserehát turistája) 3 Lovas Erzsébet 2024-03-16
egyedi Felsővadász (több bélyegző) 3 Benjamin 2024-03-16
OKTPH_129_1 Felsővadász 2 Benjamin 2024-03-16
OKTPH_129_2 Felsővadász 4 GittaKincsam 2024-03-16
egyedi Szanticska (több bélyegző) 2 Rhaegarhun 2023-06-10
OKTPH_130 Abaújszolnok 3 Lovas Erzsébet 2024-03-17
egyedi Baktaték (különleges bélyegzők) 4 Lovas Erzsébet 2024-03-17
OKTPH_131 Baktakék 4 Lovas Erzsébet 2024-03-17
OKTPH_132_2 Fancsal 3 Rhaegarhun 2024-03-23
OKTPH_132_B_1 Forró-Encs vá. 3 Rhaegarhun 2024-03-23
OKTPH_132_B_2 Encs 3 Rhaegarhun 2024-03-23
OKTPH_133 Gibárt 4 Rhaegarhun 2024-03-23
OKTPH_134_1 Hernádcéce 3 Rhaegarhun 2024-03-23
OKTPH_134_2 Hernádcéce 3 TBbacsi 2024-03-17
egyedi Boldogkőváralja (vár) 1 mesrob 2024-03-17
egyedi Boldogkőváralja (Mandalaház) 2 Rhaegarhun 2024-03-24
OKTPH_135_1 Boldogkőváralja 3 Rhaegarhun 2024-03-24
OKTPH_135_2 Boldogkőváralja 4 Mészárosné Àgi 2024-02-11
egyedi Regéc (vár) 3 Rhaegarhun 2024-03-24
OKTPH_136_1 Regéc 5 Lazsádi Zoltán 2024-03-23
OKTPH_136_2 Regéc 4 zolav8 2024-03-10
OKTPH_136_3 Regéc 4 mesrob 2024-03-16
egyedi Istvánkúti vadászház 2 Bagee 2024-02-11
OKTPH_137 Istvánkúti vadászház 4 mesrob 2024-03-16
OKTPH_138 Eszkála erdészház 5 Bagee 2024-02-11
egyedi Makkoshotyka (Vadászati magángyűjtemény) 3 Rhei 2024-03-24
OKTPH_139_1 Makkoshotyka 1 Rhei 2024-03-24
OKTPH_139_2 Makkoshotyka 2 Mészárosné Àgi 2024-03-24
OKTPH_140 Cirkáló-tanya 5 Mészárosné Àgi 2024-03-24
OKTPH_142 Nagy-nyugodó 4 Mészárosné Àgi 2024-03-24
OKTPH_144 Vágáshuta 5 Siorac87 2024-03-16
OKTPH_145 Nagyhuta 4 Szinell 2024-03-16
egyedi Bózsva (Kőbérc-panzió) 1 Barátságos túrázó 2023-12-16
OKTPH_146_1 Bózsva 3 duty 2024-03-15
OKTPH_146_2 Bózsva 4 HorváthAnna 2024-01-06
egyedi Füzér (vár bélyegzők) 2 HorváthAnna 2024-01-06
egyedi Füzér (Vár büfé) 1 HorváthAnna 2024-01-06
OKTPH_147_1 Füzér 4 Hanners 2024-03-15
OKTPH_147_2 Füzér 6 Hanners 2024-03-15
OKTPH_148_2 Bodó-rét 7 duty 2024-03-17
egyedi Hollóháza (Balkon büfé) 2 HorváthAnna 2024-01-07
OKTPH_149_1 Hollóháza 6 duty 2024-03-17
OKTPH_149_2 Hollóháza 3 asciimo_OKT5 2024-03-13
OKTPH_149_3 Hollóháza 3 HorváthAnna 2024-01-07
797
térkép